Vakbarát verzió Slovak Magyar
Galéria

Galéria - Egyházasdengeleg képekben

  • Római Katolikus Templom

    A dengelegi templom - a későbbi feljegyzések szerint - 1322-ben épült román stílusban, a középkorban gótikus bővítéssel. 1710-ben átalakították. Homlokzati fala felett elhelyezkedő kis tornyocskája már 1722-ben létezett, orgonáját 1760 körül készítették. Harangjai a legutóbbi évtizedekben a tetőtérben voltak elhelyezve, a legutóbbi helyreállításkor a templom előtt felállított, modern haranglábra kerültek. Kis huszártornyát és a fa karzatot a legutóbbi helyreállításkor elbontották. Ekkor kapta mai zsindely fedését is. A templom egyhajós, megközelítően keletelt, torony nélküli. A román stílusú részhez tartozik a az eredeti egyeneszáródású szentély, illetve a ma szentélynek használt, régebbi templomhajó.
    Falazata kizárólag téglából készült, melyet a szentélynél és a déli falon keskeny, lőrésszerű, külső-belső rézsűvel kiképzett öt ablak tört át. A gótikus bővítéskor a nyugati oldalon szélesebb hajót építettek, s az egykori román hajórészhez sekrestyét toldottak. A gótikus hajó főhomlokzatán van a félköríves, kőkeretes bejárat, mintegy méterre felette kőből faragott szemöldökpárkány, az oromfal közepén kisméretű, egyszerű rózsaablak látható. A románkori hajó és szentély között félköríves heveder helyezkedik el, a két különböző korú épületrész között hornyolt, csúcsíves diadalív van. Szószéke népies, barokk, orgonáját ma nem használják. Szentélyének mai berendezése fából készült, rusztikus, északi falában csúcsíves szentségtartó fülke látható, középkori falképtöredékei még feltáratlanok.

  • Evangélikus Templom

    Egyházasdengeleg evangélikus templomának első említése 1655-bôl való, akkor a község az ellen tiltakozott, hogy templomát katolikusnak mondják ki. Az 1931-es Canonica Visitatió szerint a falu temploma 1787-ben a korábbi imaház helyén épült újjá. A mai templomot 1837-ben építették s 1865-ig Szirák fíliája volt. Épített főoltára a XIX. század első évtizedeiből való. A klasszicista stílusú templom egyhajós, megközelítően keletelt, középtornyos.
    A főhomlokzat középrésze enyhén előreugrik, e rizalit folytatásaként emelkedik ki a sima oromzatok közül a toronytest. A téglalap alakú hajó mindkét oldalfalát 5-5 falpillér tagolja, szentélye egyeneszáródású. Főbejárata szegmentív záródású, kőkeretében az építés évszámával. A toronyfeljáró a déli oldalról nyílik. Toronycsarnoka dongaboltozatos, a hajó sík mennyezetű. Karzatát két erőteljes toszkán fejezetű pillér tartja, mellvédje középen enyhén kihajlik. A karzat és a toronyfeljáró fa csigalépcsős. Főoltára copf stílusú.

  • Az evangélikus templom orgonája

    Járja körbe velünk Egyházasdengeleget.

  • Vidinai Mikulás a dengelegi óvodában (2009)

    Mikulás 2009

  • Szlovák Disznótor - előkészületek az óvoda udvarán

    Szlovák Disznótor 2009 rendezvény képei

  • Hazaváró Karácsony 2009 (park)

    Hazaváró Karácsony 2009

  • Isklások az iskolakertben

    Az iskola és parkja 2010 február első napján

  • Farsangi Mulatság 2010

    Farsangi Mulatság 2010

  • Óvodai Farsang 2010

    Óvodai Farsang 2010

  • Föld Napja 2010

    Föld Napja 2010

  • Anyák napja és táncgála

    Anyák napja és táncgála

  • 2010-06-24_211355acSl

    A Hazaváró Juniális 2010 képei

  • Impresszum