2009. november 21-én, szombaton 15 órakor a művelődési házban köszöntöttük a település időseit. Szépkorúak Napja rendezvényünkkel szerettük volna kifejezni tiszteletünket és a hétköznapok rohanásában egy picit megállva együtt tölteni velük egy vidám délutánt.
A megnyitó, köszöntő után az óvodások műsora, dalai, az iskolások versei és idézetei, az alsósok vidám jelenete (Falusi lakodalom), valamint a Táncoló Talpak fergeteges táncai adták meg a fényét, varázsát a délutánnak. A segítők által készített késői uzsonna (avagy korai vacsora) a délután ízét jelentették. A finom borsos tokány, az ínycsiklandó zserbó szelet, a mosolygós alma és az italok a test örömét szolgálták, az élő zene pedig a táncos lábak ritmusát (Cigány Kisebbségi Önkormányzat szolgáltatta a talpalávalót).
Egy apró ajándékkal is kedveskedtünk az időseknek, hogy a téli estéken jó szívvel emlékezzenek erre a napra.
Az Önkormányzat mellet támogatóink fedezték a költségeink: a SVAGOR Egyesület és az Erős Vár Alapítvány, akiknek ezúton is köszönjük együttműködésük.
Természetesen a hála szavaival kell szólnunk, minden közreműködőről, akik munkájukkal a testi és szellemi táplálékot és a megfelelő körülményeket megteremtették.
Ezúton is kívánunk jó egészséget és vidám hétköznapokat minden kedves Szépkorú Dengeleginek!
Szervezők