2011. november 20-án, vasárnap 14.00 órakor a MŰVELŐDÉS HÁZÁBAN szerveztük meg az Idősek Napját.
Úgy tűnhet, hogy nem tudom mi a különbség az idős és a szépkorú között, de ez nem így van. Ennél furfangosabb a magyarázat. Egy Nagymama ezt az ünnepnapot hallva mindig felháborodottan mondta, Drágáim mi nem idősek, hanem „szépkorúak” vagyunk!, ami miatt én magam is mindig ezt a jelzőt használom az idősebb korosztály említésekor, annak ellenére, hogy többen jelezték, hogy a „szépkorúság” kerek évfordulóhoz kötődik. Én úgy érzem, hogy mindnyájan szépkorúak és a Nagymama után hívjuk mi is ezt a napot a „szépkorúak napjának”!
Ezután a kis kitérő után már komolyra fordítva a szót nézzük hát, hogy miért is fontos ez a nap:
Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1.-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió 60. életévét betöltött lakójáról, köztük Magyarország több mint 2 millió szép korú lakójáról. Egyházasdengelegen, ezt a napot november második felében ünnepeljük, kicsit megvárva, hogy rövidüljenek a nappalok.
Az ünnepnap kapcsán ide vágó idézetek keresgélése miatt Sütő Andrástól olvastam egy könyvet, amiben az író egy talán sokak által ismert szállóigévé vált gondolatára akadtam:
„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött”.
A mi világunk Önökkel, apáink, nagyapáink és a nagymamám életével, munkásságával kezdődött. Önök építették számunkra a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedéknek jövőjét alapozhatja meg.
A 2001-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon minden ötödik ember időskorúnak, ahogy én mondom „szépkorúnak” számít és sejtésem szerint a 2011-es népszámlálás még több szépkorút talált a háztartásokban. Az öregedő magyar társadalom új kihívásokat jelent önkormányzatunk számára is. Odafigyelésből, megbecsülésből ha lehet, még többet kell juttatni időseinknek.
Ezen a napon, az idősek napján szeretettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Minden évben köszöntjük őket, de szeretetüket, bölcsességüket, segíteni akarásukat az év minden napján érezzük.
Az idősek hordozzák generációkon keresztül azokat a tapasztalatokat, hagyományokat, melyek be vannak kódolva valamennyiünk génjeibe. Figyelnünk kell Rájuk, hiszen Ők azok, akik végigélve egy örömökben és küzdelmekben teli életet, az idős kor bölcsességével már helyre tudják tenni a dolgokat és tudják mi az a jó, amit tovább kell adni és mi az a rossz, amit el kell kerülni az utánuk jövő generációknak.
Nekünk, ma még aktívan dolgozóknak a feladatunk, hogy idős embertársaink számára olyan életkörülményeket biztosítsunk, mely lehetővé teszi számukra az öregkorhoz méltó derűs életet. A család gondoskodása mellett az önkormányzatnak és a helyi civil társadalomnak is mindent meg kell tenni azért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, mely megszépítheti, teljesebbé teheti napjaikat. Ha a nyugdíjukat nem is tudjuk emelni és a gyógyszereik árát csökkenteni, akkor is mindent meg, kell tennünk azért, hogy érezzék, fontos részei az életünknek és nem hagyjuk magukra Őket.
Képviselőként, polgármesterként is úgy kell dolgoznom, dolgoznunk, hogy érezzék, fontosak számunkra, ha nem is kérünk tőlük minden nap napi praktikumot, akkor is számítunk bölcsességükre.
Gondolataim befejezéseként engedjék meg, hogy megosszam egy vidéki, idős asszony versét.
Címe: Megérdemlik
Megérdemlik az idősek
Szeressék, tiszteljék őket!
Háborút és forradalmat,
több kormányváltást átéltek
Kedves arcukon ott látható
Az élet nehéz barázdái,
Érett, kedves mosolyukban
A nehéz sorsukat lehet látni.
Gyermekeket, unokákat
és dédunokákat neveltek.
Becsületes, dolgos embereket
Adtak e földi életnek.
Az öregek még szeretnének
Meleg családi körben élni
Szívből kívánom az öregkort
Egyszer, mindenki meg tudja érni
A nap programját a helyi Táncoló Talpak vették gondozásba, mondhatjuk úgy is, hogy védnökségükben készülődtünk az ünnepre.
Köszöntőmön kívül több blokkban felléptek ők, az óvodások és iskolások műsora mellett az egyházak is értékes gondolatokkal gazdagították programunk.
Az önkormányzat és intézményei dolgozói vállalásának köszönhetően finom uzsonna és édesség (a fogadó szézámmagos kiflin túl) várta meghívottainkat.
Ezúton is köszönöm minden szereplő, részvevő és szervező munkáját, amivel igazán értékessé vált ez a nap nem csak az idősek szemében, hanem talán mások szemében is!
Zsiga Tamás polgármester




