Vakbarát verzió Slovak Magyar
hazaváró - Egyházasdengeleg

Jól sikerült a Hazaváró Juniális 2009-ben is

Címkék: 2009, hazaváró, juniális.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az egyházasdengelegi Hazaváró Juniális szervezői, örömmel számolunk be, hogy
a 13. Hazavárónk nagyszerűen sikerült és minden résztvevő és vendég
megelégedésére szolgált.

Gondunk volt a gyerekek szórakoztatására: a délelőtti program keretében
különös meglepetéseket tartogattunk nekik. Természetesen idén is lehetőség
volt a közös szombati ebédre, melyhez Oláh Tivadar és zenekara szolgáltatott
"Jó ebédhez szól a nótát". Ez évben is volt főzőverseny, melynek keretében
új, sőt meglepő ízek is a tányérra kerülhettek. Ismét versenyeztek a gazdák
pálinkái, hiszen újra volt kupica-vizit, vagyis stampa-mustra. Harangszó
után nem sokkal Balogh István: Zentai ládafia című könyvének bemutatójával
megnyílt a falvédő és falitányér kiállítás az iskolában.

Egész nap 3D-s vadászíjász verseny zajlott, lehetett lovagolni, hintózni,
modellautót "vezetni", sörös rekeszt és Jákob lajtorját mászni, egészségügyi szűrésen
résztvenni, hennafestést kérni, valódi jurtában elmélkedni a nomád életről
és természetesen beszélgetni és barátkozni.
Az iskola parkja családias környezetet nyújtott a családoknak,
akik sátrakkal, kertibútorokkal gondoskodtak a kényelmükről.

A Juniális hagyományainak megfelelően velünk ünnepeltek Vidinai barátaink
is. Sok szlovák szó hangzott el az iskola parkjában és egész nap szólt a
harmonika a sátor alatt. Idén is nemes virtusra hívtuk a testvérfaluk
csapatait "Határok nélkül", az apák napja jegyében, melyet szándékaink
szerint a Hazaváró hagyományává teszünk. A vetélkedők mellett nem
maradhatott el a kulturális blokk sem, a dengelegi és héhalmi gyerekek
mellett a LIPA Szlovák Folklóregyesület táncosai tették felejthetetlenné a
napot. Újra megmutatták ügyességüket a karatésaink, melyet az "Erős emberek"
viadala követett. Az esti meglepetés program után, Park-partyval zártuk a
13. falunapunkat.

Egyházasdengeleg, 2009. június 24.


Őszinte köszönettel minden közreműködő, segítő és támogató részére a szervezők nevében:

Zsiga Tamás


Hazaváró Juniális 2009.

Címkék: 2009, apák napja, egyházasdengeleg, hazaváró, juniális.

Immáron tizenharmadik alkalommal rendezzük meg falunapunkat, a Hazaváró Juniálist. Minden Hazaváró tartogatott meglepetést, jobbítást. Az amerikai eredetű Apák Napja közel egyidős az Anyák Napjával, s a világ számos országában egyenrangú társa a család többi tagjának ünnepével. Szeretnénk mi is hagyománnyá tenni, hiszen június harmadik vasárnapja egy évszázada az apáké.


  • Impresszum