Mikulás napi rendezvény 2010. december 4-én.

Mikulás 2010
Címkék: 2010, Mikulás.
...és újra eljött a Mikulás!
Címkék: 2009, Mikulás.
December 5-én ismét gyerekzsivajtól lett hangos a Művelődési Ház. Sorban hangzottak fel a Mikulás váró dalok. Igaz, hogy a Krampusz mindent megtett, hogy megszerezze a gyerekek csomagjait: Próbálta rossz hírét kelteni a gyerekeknek, hogy a finomságokat magának megszerezze, de próbálkozásai sorban csődöt mondtak, hála a Mikulás bölcsességének.
Vidám műsorral fogadták az óvodások és iskolások egyaránt az ősz szakállút. Jelenetekkel, verssekkel, tánccal szolgálták meg ajándékaik a gyerekek a nézők örömére.
A nap lebonyolításáért köszönet illeti a felkészítő felnőtteket, illetve a Faluvédő Egyesületet, aki a csomagokat biztosította.
Mikulás az óvodában
Címkék: 2009, Egyházasdengeleg, Mikulás, Vidina.
2003-ban kötöttünk Barátsági megállapodást testvértelepülésünkkel, Vidinával. Hagyomány, hogy részt veszünk egymás programján, közösen szervezzük a gyerekek nyári táborozását, és így télen kölcsönösen köszöntjük a másik település óvodásait. Idén is csomaggal kedveskedtünk a legifjabb nemzedéknek, akik műsorral köszönték meg a Mikulás ajándékait.




